Nyírcsászári

Történelme

Nyírcsászári község őstörténeti múltjáról azok a tárgyak adnak felvilágosítást, amelyek fellelésük után bekerültek a község iskolájának kortörténeti kiállításába. Ezek rendszerbe állítása bizonyítja, hogy az ember több ezer éve megtelepedett ezen a tájon, s a kőkortól napjainkig a terület folyamatosan lakott hely. A táj sajátsága, hogy biztos védelmet nyújtott a kőkori embernek. Emellett az erdőségekben található vad, a ma már csak nyomokban megmaradt őskori folyó bőséges táplálékkal látta el az itt élőket. Ennek köszönhető, hogy számuk a bronzkorra jelentősen megnövekedett. Kiterjedt településeik nyomai a környéken mindenütt megtalálhatók. Fellelt tárgyi bizonyítékokkal bizonyítható a környék bronzkori sűrű benépesültsége, az itt élők magasfokú kultúrája, ipara, kereskedelme.

A vidék fejlett bronzkori kultúrájának pusztulását a népvándorlás-kori népek megjelenése okozta. A környéken talált leletanyag bizonyítja a szkíta, kelta, szarmata, hun és avar népek jelenlétét. A község területén az idevonatkozó kutatások feltételezése szerint a honfoglaló magyar törzsekkel egyidőben ideérkező kazár törzsek szálltak meg. Erre utal a község korai névalakja is: Chazar, Chazary Kazár, Kazári. A nyelvészeti kutatók ugyan kizártnak tartják a Ch-nak K-ra való átalakulását, azaz a K-nak Ch jelölését. A Chazar, Chazary alak Császár, Császári /Császáré/ jelentését tartják valószinünek.

1241 tavaszán az országba betörő tatár seregek ezt a vidéket is feldúlták. A pusztítás olyan mértékű volt, hogy ezután a területet újra be kellett népesíteni. A terület feletti jogot a Kaplony-nemzetség tagjai szerezték meg. Birtokosának nevét először egy 1286-ban kelt oklevél említi meg. Leszármazottai, a Császáry család 1590-ig birtokolja a községet és határát. A család Császári község területe feletti kizárólagos hatalma a 16.századdal kezdődően fokozatosan csökken. Birtokosai lesznek a településnek 1580-tól a Komoróczyak, 1590-től a Báthoriak, 1780-tól gróf Heller, 1810-től Péchy Antal, 1830-tól gróf Dégenfeld, tőle örökli 1860-tól herceg Odescalchy Gyuláné. 1936-ban a község területét gróf Károlyi Gyula vásárolja meg és birtokában marad 1945-ig.

A korai faluképre jellemző volt, hogy a templom és az udvarház körül helyezkedtek el a jobbágyok földbe süllyesztett kunyhói. Ezt a faluképet az 1591-től 1606-ig tartó 15 éves háború pusztításai semmisítették meg. A lakosok a hosszan tartó háborúban elpusztultak vagy elhagyták a települést. Az 1669-ben és 1685-ben végzett portális összeírásokban Császári pusztán elhagyott faluként szerepel. Az új faluképet a század végére visszaszivárgott lakosság alakítja ki.

A fejlődés amúgy is lassú ütemét visszavetik a természeti csapások, valamint az 1742-ben súlytó pestis és az 1831-ben a területet elnéptelenítő kolera járvány. A járványok következtében a lakosok száma jelentősen csökken, a parlagon maradt földekre, az üresen maradt telkekre ismét letelepednek a nyári időszakban a hegyekből idénymunkára lehúzódó ruszin családok. Nyelvi emlékek az imádságokban és a vallásos énekekben sokáig fennmaradtak.

A kiegyezés után a gazdasági és politikai helyzet konszolidációjának eredményeként a község lassú, de fokozatos fejlődésnek indult. A gazdaság területén elsősorban a mezőgazdasági termelés jellemző, mely mind a mai napig megmaradt.